|
A költők is előbb-utóbb írnak egy regényt, ha nem többet. Alapvetően önéletrajzi könyv, de úgy éreztem, hogy kicsit egy nemzedék nevében is beszélnem kell, amikor a nő-férfi ellentétéről, a kudarcba fulladt házasságokról, vagy a rendszerváltás körüli kamaszkorról elmélkedem. Talán az életszomjúságról szól, az elillanni hagyott pillanatok utáni vágyról. S hogy megértsük egymást, magunkat, és elfogadjuk olyannak, amilyenek valójában vagyunk. |
|
|
Szentmártoni Jánosban akkor is lakozott egy elbeszélő, amikor még csak verseket írt - első
prózakötetében pedig mindent a költő szemével vizsgál, amely rögtön a dolgok velejébe lát.
Kisregénye mélylélektani finomságú, szabadító vallomás egy lassan kivérző házasságról. Két
emberről, akik előbb égtek ki a másikban, minthogy saját keresztjeikhez felnőhettek volna.
Mégis egy nagy találkozás története a könyv, és ezen nemcsak az egymással, de a saját
magukkal való találkozást is kell érteni. Mindketten hosszú évek és sok szenvedés közben
érkeznek el annak felismeréséhez, hogy mitől lettek olyanok, amilyenek. Kinek az élete hát
az övék? A nemzedéküké, amelyet készületlenül ért a szabadság? A felmenőké, akiknek
megbicsaklott sorsa bennük örvénylik tovább? Melyik ösztönük lesz az erősebb: a felszínre
vágyó éltető, vagy a kényszerű, amelyet fekete erők kovácsolnak bennük? A Szomjúság ennek
az egyidejű építésnek és rombolásnak a könyve - drámaiságát a veszteség, győzelmét a lélek
verőereibe hatoló, pengeéles önvizsgálat adja.
Bíró Gergely |
