A költők is előbb-utóbb írnak egy regényt, ha nem többet. Alapvetően önéletrajzi könyv, de úgy éreztem, hogy kicsit egy nemzedék nevében is beszélnem kell, amikor a nő-férfi ellentétéről, a kudarcba fulladt házasságokról, vagy a rendszerváltás körüli kamaszkorról elmélkedem. Talán az életszomjúságról szól, az elillanni hagyott pillanatok utáni vágyról. S hogy megértsük egymást, magunkat, és elfogadjuk olyannak, amilyenek valójában vagyunk.

 


Szentmártoni Jánosban akkor is lakozott egy elbeszélő, amikor még csak verseket írt - első prózakötetében pedig mindent a költő szemével vizsgál, amely rögtön a dolgok velejébe lát. Kisregénye mélylélektani finomságú, szabadító vallomás egy lassan kivérző házasságról. Két emberről, akik előbb égtek ki a másikban, minthogy saját keresztjeikhez felnőhettek volna. Mégis egy nagy találkozás története a könyv, és ezen nemcsak az egymással, de a saját magukkal való találkozást is kell érteni. Mindketten hosszú évek és sok szenvedés közben érkeznek el annak felismeréséhez, hogy mitől lettek olyanok, amilyenek. Kinek az élete hát az övék? A nemzedéküké, amelyet készületlenül ért a szabadság? A felmenőké, akiknek megbicsaklott sorsa bennük örvénylik tovább? Melyik ösztönük lesz az erősebb: a felszínre vágyó éltető, vagy a kényszerű, amelyet fekete erők kovácsolnak bennük? A Szomjúság ennek az egyidejű építésnek és rombolásnak a könyve - drámaiságát a veszteség, győzelmét a lélek verőereibe hatoló, pengeéles önvizsgálat adja.

Bíró Gergely

© Copyright 2016 - Minden jog fenntartva! - design: gzsg